Más
Pista azt álmodta, hogy kettévált. Na, nem úgy, ahogy egy disznó a mészáros kése nyomán, hanem inkább úgy, ahogy egy amőba teszi. Mása felkelt, és kiment a szobából.
Pista azonnal felriadt. Felült az ágyban, de a nyomasztó érzés nem múlt. Nem szokott álmodni, főleg nem részegen. Az érzés, hogy kevesebb lett, nem eresztette. Szorította, ahogy a rossz emlékek a szívet. Felesége elvesztése után érezte ennyire nyomorultul magát.
Papucsba bújt, kicsoszogott a vécére, de amikor benyitott, szemben találta magát önön másával. Az elé táruló látványtól egy pillanatra megszédült. A lábai megrogytak, de sikerült megkapaszkodnia a kilincsben. Ott ült nyúzott, borostás arcával; megfáradt, szarkalábak övezte szemével; szénaboglyaszerű, ősz hajával. A tükörben kevésbé megviseltnek szokta látni magát, de így a valóságban…
Behúzta az ajtót, majd újra kinyitotta, de tükörképe még mindig a vécén trónolt. Visszacsukta az ajtót. Gondolkodóba esett.
Este, mint minden rendes, a kapálás fáradalmait kipiheni vágyó falubéli férfi, meglátogatta a Búfelejtőt. Érkezéskor bedobott két kisszilvát, aztán Zoltánnal az asztalnál további négy körtével mulatták az időt, majd Gyulával névnapja tiszteletére bevertek egy egész üveg cseresznyét, csak utána érkezett meg Sanyi, akivel a következő köröket fizettették. Felrémlett előtte egy szóváltás Zoltánnal, lökdösődés Gyulával, majd az énekes támolygás a főúton Sanyival. Azonban hiába próbálta felidézni hazaérkezését, képtelen volt rá. Ennek ellenére határozottan úgy gondolta, hogy egyedül tért nyugovóra.
Azon törte a fejét, hogy az italtól vagy valami nyavalyától képzelődik? Maga sem tudta megmondani, miért, de gondolatai mindig Gyulánál lyukadtak ki. Ő tehet az egészről. Sohasem magozta ki a cefrébe vágott gyümölcsöt, sőt amilyen fukar, még a rézelejéből is visszacsorgatott valamennyit, csak hogy többet ihasson; pedig az ficam és meghűlés ellen is jó. Hallott már olyat, hogy valaki napokra megvakult a pancstól, de az olyan erős, egészséges embereket, mint amilyen ő, feltehetően csak látomások gyötörték. Egyre biztosabb volt benne, hogy a cseresznyepálinka a felelős mindenért.
A fogason kalapja és munkáskabátja lógott. Ez azt bizonyította, hogy az este még egyedül volt. Egyre jobban kellett vizelnie. Elnézett a wc ajtó felé, majd zsörtölődve magára kapta a felsőt meg a fejfedőt, és kiviharzott a házból. A kert végében könnyített hólyagján, visszafelé a bejáratnál a vállára emelte a kapát, majd a kapun kifordulva a határ felé vette az irányt. A főútnak csúfolt szekérnyomos földúton többen is ráköszöntek, de ő meg sem hallotta őket. Lépésről lépésre azon törte a fejét, hogy mi történhetett.
Gondolatai folyton visszatévedtek az esti tivornyára. Sok másnaposságot megélt már, de ez az utolsó, teljesen felborította lelki egyensúlyát. Ha behunyta a szemét, még mindig látta vécén gubbasztó önmagát, mintha csak tükröt tartottak volna elé. Annak ellenére, hogy minden este tiszteletét tette a kocsmában, hosszas töprengés után úgy döntött, nem árthat egy kis pihenés, eliszogatnak a fiúk nélküle is.
Félúton betért a boltba – étlen, szomjan mégsem dolgozhatott. Biztosra vette, hogy egy kis munka jót fog tenni neki, és mire hazatér, addigra a látomás is odébb áll. Ha meg mégsem, majd ráér akkor foglalkozni vele.
Egész álló nap kapált, csak inni állt meg néha. Egyszer gondolt rá, hogy eszik valamit, de még a gondolattól is felfordult a gyomra. Dél felé befeküdt a diófa árnyékába. Nem tellett bele sok idő, és elaludt.
Álmában otthon sürgölődött. Rántottát készített három tojásból és két szelet ujjnyi vastag szalonnából. Az illattól összefutott a nyála, jóízűen tömte magába az ételt. Órák múltán, amikor felébredt, éhesebb volt, mint valaha. Elővette a kenyeret, és jóízűen elmajszolta a sarkát. Leöblítette pár korty vízzel, majd úgy döntött, hogy utánajár az ő kis kísértetének. Nála mégsem maradhat, mit szólnának a szomszédok. Ha híre menne a dolognak, még a plébános ki találná tagadni, azt meg nem engedhette. Világ életében istenfélő ember volt, egyetlen misét sem mulasztott el, és nem is fog, még ha a halálos ágyát kell is elhagynia érte.
Hazafelé ismerősei újfent köszöntötték, de meg sem hallotta őket, csak ballagott tovább a gondolataiba merülve. Azon tanakodott, mit tegyen, ha mását még ott találná, mert hát mégsem lehet az, hogy ketten legyenek. Isten csak nem büntetné meg, ha helyre billentené az egyensúlyt. Elvégre megboldogult felesége is mindig azt mondta, hogy egy is sok belőle. Áldott egy asszony volt, Isten nyugosztalja.
Pista biztosra vette, hogy az ő keze van a dologban. A halálos ágyán megeskette, hogy kevesebbet iszik és kártyázik. Akkor ígért neki fűt-fát, csak hogy békében távozhasson, aztán persze nem tartotta be. Az asszony is fogadkozott, ha nem úgy tesz, megbünteti az urát. Olybá tűnt, beváltotta az ígéretét. De hogy ilyen csúful, önmagával szembeállítva, hogy láthassa hibát…
A gondolatra, hogy felesége még halála után is képes figyelemmel kísérni, megborzongott, de ezzel egy időben békesség áradt szét benne. Mi sem bizonyította jobban a mennyország létezését. Csak abban reménykedett, hogy bűnei megbocsátatnak. Elhatározta, hogy ha végzett a másával, meggyónja bűneit, és megváltozik.
Mire hazaért a nap már vörösbe burkolta az ég alját. Bement a kapun, a ház bejáratánál találta mását. Nem teketóriázott, és egyetlen, határozott ütéssel leterítette. Percekig nézte vérző fejét. Eltartott egy ideig, mire elszánta magát, vonakodva nyúlt hozzá. Próbálta úgy a kertvégébe húzni, hogy csak a ruháit érintette. Már magasan járt a hold, mire végzett az ásással. A ház oldalának támasztotta a kapát, majd lefürdött, és lefeküdt aludni.
Nehezen jött az álom a szemére. Örült, hogy újra egyedül lehet. De ahogy behunyta a szemét, meglátta magát és feleségét, ahogy vádlón bámulták. Próbálta elmagyarázni nekik, hogy nem hagytak számára más választást. Ha az asszony nem tépte volna ketté, hogy szembesítse önmagával, akkor az egész másként alakul. Csak akkor sikerült elaludnia, amikor meggyőzte magát, hogy az egészről az asszony tehet, és minden felelősség őt terheli.
Vasárnap hajnalban újra látta előző napi álmát, és a hiányérzete is újjáéledt. Felült az ágyban. Szája kicserepesedett, torka kiszáradt, nyála, mintha csak üvegszilánkot nyelt volna, fájdalmasan mart a torkába. A gondolattól, hogy minden kezdődik elölről, összeszorult a torka. Felöltözött, és elcsoszogott a vécéhez. Kezét a kilincsre tette, de nem merte lenyomni.
Az előző nap emlékei, megrohanták. Nem tudta biztosan felidézni, hogy magát vagy mását látta a vécén ülni; ahogyan azt sem, hogy ki temetett el kit. Félt, hogy odabent találja magát.
Morogva lerázta magáról a múlt fojtogató béklyóját, és felrántotta az ajtót, a fajansz magányosan pihent odabent. Végtelen nyugalom telepedett rá. Behúzta maga mögött az ajtót, majd letolta a nadrágját, és kényelmesen elhelyezkedett.
Elmélázott az előző nap eseményein, de ahogy a feszültség oldódott benne, úgy hitte egyre biztosabban, hogy csupán álmodta. Számba vette teendőit, már éppen végzett a dolgával, maikor nyílt az ajtó, zavarodott mása állt előtte.