Magyar Irodalomtörténeti Társaság

Az Iris története

Az Irodalomismeret története

1990–2007

Az Irodalomismeret a Magyar Irodalomtörténeti Társaság második, az 1912-ben indult Irodalomtörténetnél jóval fiatalabb lapja. Évfolyamszámozása hivatalosan az 1990-es évszámmal kezdődik, annak ellenére, hogy az 1990. november-decemberi első lapszám még a veszprémi irodalmi folyóirat, az Új Horizont különszámaként jelent meg.

Mint szinte minden történetet, úgy az Irodalomismeret történetét is jóval az első szám napvilágra jötte előtt kell kezdenünk. Talán 1985. november 19-én, amikor a Magyar Irodalomtörténeti Társaság elnökeinek sorában Pálmai Kálmánt Kovács Sándor Iván váltotta fel.[1] Nyilatkozatai tükrében úgy tűnik, Kovács Sándor Iván határozott elképzelésekkel kezdett neki az elnöki teendőknek: szerette volna megreformálni a Magyar Irodalomtörténeti Társaságot. Elképzeléseinek egyik sarokpontja a Társaság decentralizációja, másik sarokpontja pedig egy vidéki, az irodalomtudomány eredményeit felhasználó és közvetítő olvasóréteg kialakítása volt. Programjáról legelőször talán a Népszabadság 1985. december 7-i számában tudósította a nyilvánosságot. Drámai hangvételű programnyilatkozatában előbb felhívja a figyelmet a Társaság taglétszámának drasztikus csökkenésére („A társaság összesen ezernégy taggal és előfizetővel bontott zászlót 1912-ben. – Mára ez a szám a felére csökkent.”[2]), majd az olvasás iránti érdeklődés apadásáról is ejt néhány szót. A kialakult válsághelyzetet a következőképpen tartja orvosolhatónak:

A feltétlenül szélesítendő tömegbázis jelentékeny hányada most is a középiskolai tanárság lehet, de tekintettel arra, hogy a magyartanárok 80 százaléka vidéken él, célszerű lenne a már meglévő tanári tagozatnak az ország tájegységei szerinti tagolása. Ne mitizáljuk azonban az eszményi tudós-tanár figuráját: lehetőségei jócskán összeszűkültek, kutatásra fordítható szabadideje megcsappant, energiáit más kötelezettségek is lecsapolják. De ott az utánpótlás, a tudományos diákkörökben, speciális szemináriumokon, törődő mesterek keze alatt felkészülő egyetemi és főiskolai hallgatóság; bátrabban kellene építenünk érdeklődésükre, szereplési alkalmakkal, publikálási lehetőségekkel elősegítve tanári és kutatói pályakezdésüket, idejében kialakítva szakmai közösségtudatukat.
[...] Jelentős lépéselőnye van a történelmi és nyelvészeti ismeretterjesztésnek a tekintetben is, hogy népszerű havi, illetve negyedévi folyóiratokat működtet. A História és az Édes Anyanyelvünk irodalmi-irodalomtörténeti párdarabja hiányzik, História-„fokozatú” orgánum híján egyelőre az Irodalomtörténetnek kell felvállalnia az irodalomtudományi eredmények népszerűsítését, a színesebb, oldottabb, kedvcsinálóbb szakmai propagandát is, az inkább képes folyóiratba, semmint szaklapba illő közlésformákkal együtt.
[3]

Hogy a Társaság taglétszáma valóban megrendítően alacsony volt-e, hogy a vidéki középiskolai tanárság Társaságba vonása megszervezendő feladat volt-e, vagy éppen a Társaságba való önkéntes belépésük alakította-e át a társaság szerkezetét, azt most már utólag nehéz megítélni. Praznovszky Mihály mindenesetre eltérően számolt be erről a folyamatról 2001-es visszaemlékezésében:

Amikor a Társaság tagsága túllépte az ezer főt, amikor a Társaság tagsági szerkezete alapvetően megváltozott s többségbe kerültek a magyartanárok, amikor a társaság költségvetése mellett a nemzeti infláció rakétasebességgel húzott el – nos akkor elérkezett a szervezeti élet megújításának ideje. Ez komplex cselekvési tervet igényelt, hiszen szervezet, tartalom, gazdaság együttesen érintve volt. Ennek megfelelően az alapelv a strukturális változ[t]atás megszervezése volt. Ugyanis ezer embert nem lehet mozgatni, szervezeti élet keretei között informálni. De ha kisebb egységekbe bontjuk le, akkor viszont más lesz a tartalmi rend és más az anyagiak elosztása is. Már ha vannak ilyenek, persze...
Ekkor, a 80-as évek közepén találta ki elnökünk a tagozati rendszert. Azaz elsősorban regionális alapon kell létrehozni kisebb szervezeti egységeket, amelyek önállóan szervezik munkájukat, de képesek a társaság egészét érintő programokon is részt venni. Ezek a tagozatok kezdetben több megyét, olykor több megyerészt fogtak össze, de lassan aztán kialakult, hogy a legcélszerűbb egy vármegyére egy tagozatot szervezni.[4]

Akárhogyan is, az elnöki programot valóban a tagozati élet szervezésére irányuló konkrét lépések követték: 1986-ban megszületik a Társaság mai napig használatban lévő Tinódi-címere, 1986. november 14–15-én megalakul a Társaság első tájegységi tagozata: a Nógrádi Tagozat.[5] Elnöke Praznovszky Mihály, társelnöke pedig Kerényi Ferenc lett. A Nógrádi Tagozat megalakulása nem csak új tagokkal gyarapította a Társaságot,[6] hanem az irodalmi rendezvények számát is megszaporította: a korábban megrendezett vándorkonferenciákat tagozatalakító konferenciák sora egészítette ki. A nógrádi kezdeményezést ugyanis a tervek szerint más tagozatok létrejöttének kellett követnie, ezek megalakulásának lehetősége pedig már a salgótarjáni konferencián is napirenden volt:

Nógrádi tagozatalakító konferenciánkat többnek szántuk példánál vagy helyi eseménynél, és nemcsak a nógrádi irodalomtörténeti ismeretterjesztés magas színvonalát ismertük el a salgótarjáni rendezvénnyel. Nógrádban nem működik humán felsőoktatási intézmény – eredményeit, gondjait és lehetőségeit ezért vitattuk meg, s ezért cseréltünk eszmét hasonló helyzetű tájegységek: Békés, Komárom és Zala, gyakorlatilag tehát az egyharmadnyi Magyarország gondjairól.[8]

A tájegységi tagozatok feladata e szerint tehát elsősorban a vidéki közgyűjtemények (könyvtárak és múzeumok) irodalomszervező, és irodalomnépszerűsítő szerepének növelése volt, ezen keresztül pedig a középiskolai tanárság bekapcsolása a Társaság működésébe. Ahogyan arra Kovács Sándor Iván is felhívta a figyelmet, a strukturális átalakítás adminisztratív szempontból meglehetősen praktikus volt: a tájegységi tagozatok helyi szinten tudták ellátni a megnövekedett taglétszám mellett egyébként gyorsan felszaporodó szervezési feladatokat.[9]

1987. április 25-én ugyanis már létre is jött a Borsod-Abaúj-Zempléni Tagozat, amit 1987. okt. 29–31-én a Zalát, Somogyot, és Nyugat-Baranyát összefogó Délnyugat-Dunántúli Tagozat követett. 1988. május 26–28-án a Fejér, Komárom és Veszprém megyéket szervező Közép-Dunántúli Tagozat alakult meg, amelynek elnöke ugyancsak Praznovszky Mihály volt.[10] Ugyanazon év őszén előbb a Szabolcs-Szatmári, majd a Délkelet-Dunántúli Tagozat is megszületett, ez utóbbi Kelet-Baranya és Tolna együttműködésével. Az 1989. év elején pedig megindult a Pest megyei, és az Északnyugat-Dunántúli Tagozat megszervezése is.[11]

A létrejövő tagozatok feladatairól 1988-ban többször is tájékoztatta az irodalmi közvéleményt a Társaság elnöke, elsősorban a tudományközvetítés és a tudománynépszerűsítés feladatát emelve ki:

Alakuló tagozataink tagságától nem annyira irodalomtörténet-kutatást, mint inkább az irodalomtörténet-író munka pártfogását, eredményeinek megismerését és továbbsugároztatását várjuk. Elvárjuk, elvárhatjuk azonban, hogy helyi hagyományaik tekintetében ennél többet is tegyenek, minthogy a „teremthető” és teremtendő „múltnak” (ahogy Illyés mondja) maguk is részesei és alakítói.
Ez a múltteremtés, ez a hagyományápolás kétféle módon történhet. Egyrészt a tudomány eszközeivel és módszereivel, s azokban a műhelyekben (felső- és középfokú oktatási intézményekben, múzeumokban, könyvtárakban, levéltárakban), ahol a tudományművelésre van lehetőség; másrészt akármely más típusú társadalmi közösségben vagy egyénenként, professzionális tudományos kutatás helyett a hagyományok „karbantartásával”, a hagyománykultusz folytonos élesztésével. A Magyar Irodalomtörténeti Társaság táji tagozatai éppen avégett jönnek létre, hogy főként ott segítsék e kétféle munkát, ahol az oktatási és tudományos szerkezet nincs teljesen kiépülve, ahol nem működik magasabban kvalifikált felsőoktatási vagy kutatói intézmény.[12]

Kovács Sándor Iván az irodalomnépszerűsítés újonnan megfogalmazódó feladatkörének betöltése végett kezdetektől fogva szorgalmazta egy kifejezetten ilyen profilú folyóirat megalapítását. A nagy múltú Irodalomtörténet ugyanis ekkorra az irodalomtörténész szakma szaklapjává vált, amelynek csupán néhány időszakos rovatában (Az oktatás műhelyéből, A társaság életéből) kaphattak helyet a Társaság életét dokumentáló, vagy kifejezetten a középiskolai tanárságot megcélzó ismeretterjesztő tartalmak.[13] Világos volt, hogy az Irodalomtörténet valójában nem szándékozik a középiskolai magyartanárok lapjává válni, ahogyan a Magyar Irodalomtörténeti Társaság ez idő tájt sűrűn zajló eseményeiről sem igen hivatott referálni. Átmeneti megoldásként 1986-tól kezdődően a Társaság az országos nyilvánosságba be nem kerülő, saját köreiben terjesztett, házi sokszorosítással készült gépiratos tájékoztató füzeteket ad ki, „Társasági Tájékoztató” címen. Az 1986-os évben két ilyen kiadvány jelent meg, 1988 végére pedig a hatodik füzet is napvilágot látott.[14]

1989 végén jelent meg a hetedik tájékoztató füzet, amely a Társaság 1988. november 18. – 1989. október 27. közötti eseményeiről adott számot, ez azonban már a Zsámbéki Főiskolai Füzetek különszámaként jelenhetett meg, Irodalomismeret – A Magyar Irodalomtörténeti Társaság és Tagozatai 1989. évi Tájékoztatója címen. A szerény kiadvány formailag a korábbi tájékoztató füzeteket idézte: a 800 példányban „kinyomtatott”, gépírásos szövegrészeket és újságkivágatok reprintjeit ötvöző kiadvány tulajdonképpen hírújság, lapszemle volt. Konferenciaprogramok és újságkivágatok követik egymást, az oldalak tájolása fekvőből állóba változik, a szerint, ahogyan az újsághírek éppen elfértek. Tanulmányoknak, recenzióknak, szépirodalomnak nyoma sincs. Értesülhetünk azonban a Társaság táji tagozatainak megalakulásáról, az alakuló ülések és konferenciák programjairól, láthatjuk az egyes tagozatok címereinek illusztrációit, valamint azt is, hogy milyen sajtóorgánumok tájékoztattak egykorúan minderről.

A szerkesztő (természetesen Kovács Sándor Iván) előszava szerint azonban az Irodalomismeret tudatosan is egy későbbi (talán hasonló című) folyóirat előfutára kíván lenni – ennyiben mindenképpen eltér a korábbi értesítőktől.

[M]ost ujból megfogalmazzuk az igényt: egy talán IRODALOMISMERET cimen meginditandó szerény, füzetes folyóirat évi néhány száma segithetne a gondokon, rendszeressé téve az irodalomtörténetirás eseményeinek, irányainak és eredményeinek közvetitő megismerését, fórumot biztositva nem hivatásos kutatók arra érdemes munkáinak is. Házilagos sokszorositással előállitott Társasági Tájékoztató-nk csupán kezdeti lépés egy ilyen hiányzó fórum felé. Majdani létrehozásában nemcsak központi támogatás, de minden helyi, tagozati kezdeményezés is segithetne, s nekünk vagy utódainknak meg kellene próbálkozni meginditásával, amidőn az ország „tagozati térképe” teljessé válik.
Valóban szerény, füzetes formátumban, egyelőre évi egy alkalommal, ime már itt is az IRODALOMISMERET első száma.
Ha 1990-ben Csongrád és Békés, ha 1991-ben Szolnok és Heves, majd Hajdu-Bihar megyéi és tájai is megalakitják tagozataikat, akkor majd feltehetőleg megpróbálhatjuk az IRODALOMISMERET folyóirattá alakitását.
Az IRODALOMISMERET addig elsősorban dokumentumokat közöl.
[15]

1990-ben valóban megalakult a Csongrád megyei és a Békés megyei Tagozat. Ezen eseményekről azonban a már folyóirattá alakult Irodalomismeret első lapszámából értesülhetünk. A folyóirat szerkesztői előszava már kimondottan „próbaszám”-ként utal vissza az 1989-es vállalkozásra.[16] A lap helyzete ugyanakkor még kissé bizonytalannak tűnik: az 1990-es első és (nagyvonalúan mindjárt a) második lapszám ugyanis a veszprémi Új Horizont hetedik (külön)számaként jelenhetett meg. Ennek ellenére mind Kovács Sándor Iván, mind az Új Horizontot szerkesztő Raffai István nagy bizodalommal említette az Irodalomismeret „rendszeresítésének” tervét.[17] A veszprémi Prospektus GM nyomdája, bár az első, 1000 példányban megjelent lapszámtól némiképp elmaradva csak 600 példányban, de kinyomta az 1991-es augusztusi számot is, amit sikeresen követett (immár újra 1000 példányban) a novemberi szám. (1995-től kezdve a nyomdai munkálatokat aztán már a budapesti ETO-Print Nyomdaipari Kft. vállalta.)

A folyóirat az 1992-es évtől kezdődően 1993-ig évente három számot hozott ki (ami gyakorlatilag évi kétszeri megjelenést jelentett), 1994-től 2001-ig pedig évi négyet. Ez 2002 és 2004 között évi hat számra nőtt, majd 2005-től kezdődően újból csak az évi négyszeri megjelenést tudta a lap garantálni. Főszerkesztője egészen 2007-ig Kovács Sándor Iván maradt, s a kezdetektől 1999-ig szerkesztőségi tag volt Praznovszky Mihály is. 1999 és 2002 között Kiss Farkas Gábor szerepel állandó szerkesztőségi tagként a folyóirat impresszumában. A lap arculata az 1990-es első évfolyamtól kezdődően állandó volt: a változó színű címlapon a központi helyet minden megjelenés esetében egy-egy fénykép foglalta el, rendszerint valamely irodalomtörténész kutató portréja. A címlapon és a belső borítón szereplő képek jegyzékét részletesen közölte a 2004. évi 6., a folyóirat tizenötéves fennállását ünneplő lapszám.[18]

Az Irodalomismeret a szerkesztői koncepcióhoz híven valóban a Magyar Irodalomtörténeti Társaság eseményeiről adott számot. Tanulmányok formájában megjelentette a Társaság által rendezett konferenciák anyagát, tudósított a további tagozatalakulásokról, fotóriportokat közölt a Társaság eseményeiről,[19] pályázati és konferencia-felhívásokat tett közzé (így például a Magyartanárok Országos Konferenciáinak éves felhívásait), valamint az év végén központilag és megyei tagozatokra lebontva is krónikaszerű tudósítást adott az év eseményeiről. Az 1991. évi 1. szám közli a Társaság alapszabályát is.

A folyóirat tényleges profilja azonban – a közreadott tanulmányok és beszámolók tükrében – inkább az alakulás folyamatában körvonalazódott, mintsem egy előzetesen megfogalmazott koncepciót követett: míg ugyanis az 1990. évi 1–2. füzet a Társaság eseményeire koncentrált, addig az 1991. évi 1. szám számos irodalomtörténeti szaktanulmányt is közölt. A harmadik füzet, az 1991. évi 2. lapszám ezzel szemben kifejezetten a középiskolai irodalom- és magyar nyelv tanítás módszertani kérdéseire koncentrált. A negyedik füzet, az 1992. évi 1. szám Arany Jánossal kapcsolatos irodalomtörténeti tanulmányokat publikált. (Mintha csak négy különféle tematikájú lapot olvasnánk.)

Az 1992-es 2–3. számtól kezdődően aztán a rovatszerkezet kialakulásával párhuzamosan a lap profilja is állandósulni látszik. A többnyire irodalomtörténeti tárgyú tanulmányok egy vagy két tematikus blokkban kapnak helyet, amit olykor a vegyes tematikájú Közlemények rovat követ. A folyóirat továbbra is rendszeresen ad ki a Társaság életével kapcsolatos közleményeket, az éves beszámolók anyaga az 1992-es 2–3. füzettől kezdődően az adott év utolsó lapszámában a Mi történt a Társaságban? rovatban nyer állandó helyet. A középiskolai magyartanárok rendezvényeiről továbbra is tudósít a lap, az 1992. évi 2–3. szám pedig a Tanári Tagozat megalakulásáról is tájékoztatott. Időnként a Mi történt a Társaságban? rovatban, időnként egyszerűen csak a szám végéhez csapva helyett kaphatott a társfolyóirat, az Irodalomtörténet tartalomjegyzéke is.[20] (Az Irodalomismeret ezáltal továbbra is megőrizte lapszemleszerű működését, másrészt felhívta a figyelmet a két folyóirat közötti vállalt funkciómegosztásra is.)

Az 1994. évi 2–3. számban a szerkesztő felhívást tett közzé egy új, elsősorban a szórakoztatás funkcióját megcélzó rovat megalapítására is:

A tudós macskája – Az Irodalomismeret új rovatának címét Arany János verséből vettük. A szerkesztő kéri és várja a rovatba szánt közleményeket. Professzor- és tanáranekdotákat, ötleteket különös figyelemmel fogad.[21]

A 2005-ig fennálló rovat nem csupán szakmai és tanár-diák anekdoták számára biztosított nyilvánosságot, hanem az irodalomtörténész szakma magánéletébe is betekintést engedett, így például amikor közölte Dobos Marianne interjúit Németh G. Bélával, majd Szili József feleségével, B. Juhász Erzsébettel – a házi kedvenceikkel való életük mindennapjairól.[22] De találhatunk a rovatban olyan irodalomtörténeti érdekességeket is, mint a 18. századi miskolci kutyasiratóvers.[23] A 2001. év 1–2. számában a következő felhívással indult új rovatként az utóbb szintén állandósuló Küldjön egy dedikációt!

Küldjön Ön is, kedves előfizetőnk, olvasónk, szerzőnk! Vegye le könyvespolcáról egyik-másik dedikált kötetét, csináljon róla fénymásolatot, írja meg röviden a történetét, s juttassa el az Irodalomismeret most induló új sorozatának.[24]

A Irodalomismeret emblémájául az írisz virágot választotta, aminek a vonalrajzát az 1991. évi 2. számtól kezdődően megtalálni a lap impresszumában is. Ehhez illeszkedve a folyóirat bibliográfiai rövidítése is „Iris” lett. A folyóirat eredeti profiljára a szöveges tartalom nélküli féloldalakon megjelenő „Magyartanár vagy? Folyóiratod az IRIS!” szlogen emlékeztette az olvasókat.

Így aztán az Irodalomismeret – különösen az 1992. évi 2–3. számtól kezdődően, egy a Magyar Irodalomtörténeti Társaság tagozati és központilag szervezett életét dokumentáló, nem csak a felsőoktatásban vagy kutatóintézetekben dolgozó irodalomtörténészek írásait közreadó folyóirattá vált, mely igyekezett a középiskolai magyartanárokat is megszólítani.

Hogy valóban a középiskolai tanárok lapja volt-e az Irodalomismeret, arra nehéz egyértelmű választ adni. A lapban megjelenő tartalmak, amennyiben a Tanári Tagozat eseményeiről, rendezvényeiről adtak hírt, valóban a tanárokat szólították meg, ahogyan a vidéki tagozatok által szervezett szakmai események is. Különösen az 1991-es 2., és az 1992. évi 2–3. szám fókuszált a tanárokra, ezt az intenzív fókuszt azonban a lap a profil megszilárdulása során később mintha elhagyta volna. A lap valódi (és nem a lap profilalakító szövegei által implikált) olvasóközönségének alakulásáról az előfizetők névsora alapján kaphatunk valamelyest képet – e névsorokat ugyanis az Irodalomismeret 1990-től kezdődően egészen az 1994-ig közölte az az évi utolsó megjelenéskor.[25] Az öt év alatt körülbelül[26] 833 különböző nem közületi előfizetője volt a folyóiratnak. 1990-ben 347-en, 1991-ben 404-en, 1992-ben 423-an, 1993-ban 350-en, végül 1994-ben 303-an fizettek elő a lapra. Ebből a szempontból a folyóirat legnépszerűbb időszaka az 1991-es és 1992-es év volt. (Természetesen nem számítva a közületi előfőzetőket – iskolák, könyvtárak, múzeumok –, ezek száma ugyanis még 1994-ben is nőtt, így lehetett 1994-ben hivatalosan 421 előfizetője az Irodalomismeretnek.)[27] – Az öt év során tehát csak 65-en fizettek elő folyamatosan (ez mindössze 8%-a az öt év alatt felbukkanó különböző előfizetőknek), 359-en pedig csupán egy-egy évre ruháztak be a folyóiratra (ez 43%-ot tesz ki). 21% fizetett elő két, 17% három, és 11% négy éven át.

Az ötéves statisztikánál azonban jóval beszédesebb az évekre lebontott. Az előfizetők lap iránti „hűsége” ugyanis láthatólag párhuzamosan alakul a lapprofil formálódásával. Legalábbis erre következtethetünk abból, hogy az első év előfizetőinek jelentős része (az olvasók összesen 28%-a) a későbbi években lemondja a lapelőfizetést – ezzel az első évben a legmagasabb az egyszeri előfizetők százalékos aránya. S bár az előfizetők száma az 1994-es évben az 1990-es alá csökken, ekkor a legmagasabb a „törzselőfizetők” aránya. A folyóirat tehát megtalálta – avagy kialakította – stabil olvasóközönségét.

Hogy ez az olvasóközönség kikből is állt? Az előfizetők megyénkénti megoszlását tekintve azt mondhatjuk, hogy az első évben még a fővárosiak voltak jelentős túlsúlyban, kiemelkedően magas jelenléti arányuk azonban 35%-ról fokozatosan csökken, és a harmadik évtől kezdődően 20% körül állandósul. Csökken a Pest megyei előfizetők számaránya is, a vidékieké ezzel párhuzamosan pedig megnő. Az egyes megyék azonban nem egyenlő arányban képviseltetik magukat: a korán tagozatba tömörülő megyékből (úgy mint Borsod-Abaúj-Zemplén, Baranya, Komárom-Esztergom, Veszprém), jóval nagyobb számban fizetnek elő olvasók, mint más megyékből (például Hevesből). Ugyanakkor az is látható, hogy az egyes tájegységi tagozatoknak mely megyék képezik a centrumait. (Feltehetőleg többnyire azok, amelyek más megyékhez képest jelentősebb megyei szintű közgyűjteménnyel, felsőoktatási intézménnyel rendelkeztek.)

A megyeszékhely-szintű városok előfizetői az első évben 10%-kal haladják meg a nem megyeszékhely városok előfizetőinek számát, ez az arány 1991-ben szinte kiegyenlítődik, a későbbi évek során pedig a megyeszékhely városok javára dől el, körülbelül 15%-kal. Jóval több előfizetője van tehát a lapnak a megyei központokban, ugyanakkor a megyék más városai is meglehetősen szép számban képviseltetik magukat, különösen a községekben élő előfizetőkhöz képest. Az olvasói bázist tehát az egyes megyéken belül a városi lakosság, azon belül is inkább a közigazgatási centrumok lakossága jelenti.

Miközben csökken a fővárosi előfizetők aránya és megnő a vidéki városok előfizetői bázisa, aközben azt is láthatjuk, hogy az inkább férfi olvasóközönség női olvasóközönséggé válik: az előfizetők körülbelül kétharmada ugyanis már 1992-ben a női nemhez tartozik, és ez így is marad 1994-ig.

Azt tehát nem tudjuk megmondani, hogy az Irodalomismeret előfizetői milyen arányban voltak tanárok – foglalkozási adatokat ugyanis nem közölnek az előfizetői névsorok – az azonban bizonyos, hogy az előfizetők lakóhely, nem, és megyék szerinti aránya a harmadik, 1992-es évtől kezdve lesz állandó (amikor a lap rovatszerkezete is megszilárdul), s hogy a tipikus olvasója a folyóiratnak ettől kezdve e névsorok szerint a vidéki városban élő nő.

2011–

A folyóirat második korszaka néhány év szünet után, az évfolyamszámozás elhagyásával 2011-ben kezdődött el. A Magyar Irodalomtörténeti Társaság ekkor Finta Gábort bízta meg a főszerkesztői feladatokkal. Az Irodalomismeret új szerkesztői, Szénási Zoltán és Finta Gábor felismerve a megváltozott igényeket és körülményeket (2011-ben például már aligha szükséges folyóiratban tájékoztatni egy társaság alegységeit közéleti eseményeikről) egy a korábbiaktól sokban különböző profilú irodalmi folyóiratot hoztak létre. A megújult Irodalomismeretnek többé nem célja a Magyar Irodalomtörténeti Társaság eseményeiről hírt adni.

Ugyanakkor a lap nem szakított teljes mértékben a korábbi hagyományokkal: az irodalomtörténeti szaktanulmányok továbbra is törzsét képezték a folyóiratnak, emellett 2011 és 2015 között az irodalomtanítás és az irodalmi muzeológia tárgykörébe tartozó tanulmányok is nagy számban szerepeltek a lapban – méghozzá önálló rovatban (Irodalmi muzeológia, Múzeum, Irodalomértés, Katedra). Új típusú tartalommal is gazdagodott a folyóirat: a 2011-es évtől kezdődően minden lapszámot vezérvers nyit meg, és szépirodalmi melléklet egészít ki. Ezzel a Társaság Szépírói Tagozata is képviselteti magát a Társaság folyóiratában.

Bár az Irodalomismeret már 2002-ben elérhető volt a világhálón, 2011-től a folyóirat honlapjának funkciója módosult: ettől kezdve ugyanis a melléklet szerepét is betölteni hivatott, azaz olyan, az adott számhoz kapcsolódó tartalmaknak ad helyet, amelyek a nyomtatott lapszámban terjedelmi okokból nem jelennek meg. A nyomtatott kiadás 2011 és 2015 között a Tanulmány, Műhely, Irodalmi muzeológia, Szemle rovatokat tartalmazta, az online megjelenésben ezek mellett az Irodalom, Adattár, Kitekintő, Irodalomértés, Múzeum, Katedra, Beszélgetések, interjúk, Életek – irodalmak rovatok írásai is olvashatóak voltak. 2016-tól az Irodalomismeret profilja a korábbiakhoz képest szűkebbé vált: a nyomtatott megjelenésben irodalomtörténeti tanulmányokat és irodalomtörténeti érdekeltségű szakmunkák kritikáit, az online megjelenésben pedig mindezek mellett kortárs szépirodalmat közlünk.

A megújult Irodalomismeret megjelenésében is igazodni kívánt a tartalmi változásokhoz: 2011 és 2015 között a narancssárga, majd sötétvörös és végül halványsárga címlapon a folyóirat neve mellett a Magyar Irodalomtörténeti Társaság emblémája jelent meg, a címlap verzóját pedig az „Iris” betűkből álló logó díszítette. A 2016-os évtől kezdődően a folyóirat visszatért az 1991 és 2007 között használatos virágábrázoláshoz: a címlap Jakob Winterl Index horti botanici Universitatis Hungaricae... művének Iris nova feliratú metszete alapján készült, és évente négy különböző színben jelenik meg.[28]

 

 

Bátori Anna

[1] KOVÁCS Sándor Iván, Az irodalom érdekében: Tennivalók a Magyar Irodalomtörténeti Társaságban, Népszabadság, 1985, dec. 7., 15.
[2] Uo.
[3] Uo.
[4] P[RAZNOVSZKY] M[ihály], Egy fejezet a Társaság történetéből, Irodalomismeret, 12(2001), 3–4. sz., 91–92, 91.
[5] K[OVÁCS] S[ándor] I[ván], A Magyar Irodalomtörténeti Társaság egy éve (1985. dec. 13. - 1986. dec. 10.), It, 68(1986), 4. sz., 985–992. – A címerről: „Történeti méltóság és méltó reprezentáció igénye hívta életre (a Társaság történetének 74. évében) régóta hiányzó emblémánkat is: a körülírt Tinódi-címert, amely egyaránt utal a történeti emlékezet szükségességére, a magyar irodalom elkötelezettségére, létirodalom jellegére.” Uo., 986.
[6] Uo., 989–992. Két teljes és két fél oldalon keresztül olvashatjuk az 1986-os évben újonnan a Társaságba lépő tagok névsorát. – A Nógrádi Tagozat 45 alapító taggal indult el. Uo., 988.
[7] Az 1981 és 1985 között megrendezett vándorkonferenciákat lásd: A Magyar Irodalomtörténeti Társaság 1985. november 19-i közgyűlése [benne: PÁLMAI Kálmán, A Magyar Irodalomtörténeti Társaság munkájáról (1981–1985)], It, 68(1986), 3. sz., 780–789.
[8] K[OVÁCS] S[ándor] I[ván], A Magyar Irodalomtörténeti Társaság egy éve ..., i. m.
[9] „Itt jegyezzük meg, hogy a megyei tagozatok megalakítása taglétszámnövelés ugyan, de mégsem többíti, hanem éppen hogy csökkenti a központi adminisztrációt, pl. a postázást, mert a tagozati tagságnak szóló meghívókat, tájékoztatókat egyetlen küldeményként juttatjuk el a megyeszékhelyekre, ahonnan a helyi vezetőség saját döntése szerint továbbítja az érdekelteknek.” Uo., 985–986.
[10] Ekkor azonban már a veszprémi Lackó Dezső Múzeum igazgatójaként. Lásd: Ki kicsoda az Irodalomismeretben, Irodalomismeret, 1(1990), 1–2. sz., címlap verzó.
[11] K[OVÁCS] S[ándor] I[ván], A Magyar Irodalomtörténeti Társaság két éve (1987–1988), It, 70(1989), 1. sz., 224–226.
[12] KOVÁCS Sándor Iván, „Eleink tündöklősége”: Gondolatok a Magyar Irodalomtörténeti Társaság délnyugat-dunántúli tagozatának megalakulásakor, Somogy, 1988, 1. sz., 62–65.; hasonló írását lásd: KOVÁCS Sándor Iván, Fehérváru rea meneh hodu utu reá, Horizont, 1988, 3. sz., 4–5.
[13] A Magyar Irodalomtörténeti Társaság 1985. november 19-i közgyűlése, i. m., 787. szerint: „Egy korábbi kérdőíves felmérés adatai szerint az Irodalomtörténet valóban segíti az iskolai munkát, az órára, a szakköri foglalkozásra való készülést, könyvtárosok esetében a tájékoztatást. Rovatai közül kedvelt a Szemle, a Tanulmány, valamint a Fórum, s népszerű lett Az oktatás műhelyéből című rovat elsősorban az irodalomtanárok körében.”
[14] K[OVÁCS] S[ándor] I[ván], A Magyar Irodalomtörténeti Társaság egy éve ..., i. m., 986.; KOVÁCS Sándor Iván, Az „Irodalomismeret”-ről, Irodalomismeret, 1(1990), 1–2. sz., 3.
[15] KOVÁCS Sándor Iván, Az „Irodalomismeret”-ről = A Magyar Irodalomtörténeti Társaság és Tagozatai 1989. évi Tájékoztatója (Dokumentumok a Társaság működéséről: 1988. nov. 18. – 1989. okt. 27.), Zsámbéki Főiskolai Füzetek (különszám), szerk. UŐ, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság és Pest megyei Tagozata, 1989, 3–4.
[16] KOVÁCS Sándor Iván, Az „Irodalomismeret”-ről, Irodalomismeret, 1(1990), 1–2. sz., 3.
[17] RAFFAI István, A hetedik: Az „Új Horizont”-ról és együttműködésünkről, Irodalomismeret, 1(1990), 1–2. sz., 63–64.
[18] Tizenötéves az Irodalomismeret, Irodalomismeret, 15(2004), 6. sz., 135–136.
[19] Lásd például az 1990. évi 1–2. számban Bókay László Keresztury Dezső kamaraerdei kertjében című képriportját; Nagy Imre képes beszámolóját A Békés megyei tagozatalakításról; vagy Dudás Lajos felvételeit Tagozatalakítás Csongrádon és Szentesen címen. – A 1992. évi 2–3. szám pedig az az évben elhunyt Klaniczay Tibor életéből közölt fotódokumentumokat, melyek egyik darabja a Klaniczay Tibor befizeti a Magyar Irodalomtörténeti Társaság tagdíját (1992. márc. 12.) címet viseli, és egy postai csekkszelvényt ábrázol.
[20] Az Irodalomismeret 1993. évi 1–2. száma az It 1993/1–2., az 1993. évi 3. szám az It 1993/3. és 4., az 1994. évi 1. szám pedig az It 1994/3. tartalomjegyzékét közölte.
[21] A tudós macskája, Irodalomismeret 5(1994), 2–3. sz., 63. – A számok rendszerint tartalmazták a „Szereplők, történetmondók, említettek” mutatóját is.
[22] NÉMETH G. Béla, Az égből pottyant kutya: Válaszok Dobos Marianne kérdéseire Brumiról és Berciről, Irodalomismeret, 5(1994), 2–3. sz., 65–70.; DOBOS Marianne, Ki van a póráz végén? Beszélgetés B. Juhász Erzsébettel Cammogó Dini Tóbiásról, Irodalomismeret, 5(1994), 4. sz., 52–54.
[23] CSENKESZFAI Poóts András, MIKLÓS Sámuel, Fáti kutya fátuma: Miskolci kutyasiratóvers 1786-ból, sajtó alá rendezte KONDERÁK Edit, Irodalomismeret 5(1994), 2–3. sz., 73–85.
[24] Küldjön egy dedikációt, Irodalomismeret 12(2001), 1–2. sz., 65.
[25] Az „Irodalomismeret” előfizetői, Irodalomismeret, 1(1990), 1–2. sz., 61–62.; Az „Irodalomismeret” 411 előfizetője, Irodalomismeret, 2(1991), 2. sz., 73–74.; Az „Irodalomismeret” 435 előfizetője, Irodalomismeret, 3(1992), 2–3. sz., 114–116.; Az „Irodalomismeret” 1993. évi előfizetői, Irodalomismeret, 4(1993), 3. sz., 88–89.; Az Irodalomismeret 1994. évi 421 előfizetője, Irodalomismeret, 5(1994), 4. sz., 107–108.
[26] Pontos számot nem lehet mondani: az előfizetők ugyanis nem ugyanazzal a helyesírással és névalakkal adták meg nevüket az öt év alatt. Egy-egy előfizető olykor más településre költözött, máskor pedig a férj nevéről átkerült az előfizetés a feleség nevére, vagy épp fordítva.
[27] Az Irodalomismeret 1994. évi 421 előfizetője, i. m.
[28] Fig. 27. = WINTERL Jakab Jozsef, Index horti botanici universitatis Hungaricae, quae Pestini est, 1788.

Kapcsolat

  • 1088 Budapest Múzeum krt. 4/A, III. em. 323.
  • +36 1 411 6500 / 5113
  • iris@irodalomismeret.hu

Előfizetés

A folyóiratot előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt. Hírlap Üzletága és a Könyvtárellátó Nonprofit Kft.
Példányonként megvásárolható az Írók Boltjában.
Megrendelhető a Magyar Irodalomtörténeti Társaság postacímén vagy e-mailben.

Egy szám ára: 500 Ft
Előfizetési díj egy évre: 2000 Ft
MIT-tagoknak: 1300 Ft

Search